Főrévi pásztorjáték - 2004 karácsony





2004 karácsony

A társulat: a Csillagénekes, Gábriel angyal, Mária, József, a három . fogadós: Rufinus, Servilus és Titus; a három pásztor: Gallus,



(Stichl és Vitok; valamint a negyedik pásztor: Crispus bevonul és énekel.)

A társulat:
                 Isten áldása velünk,
                 S legyen mindig ez a részünk;
                 Áldja édes kenyerünk,
                 Áldja munkánk, pihenésünk. .
                 Áldjon szép, nyugalmas jéggel
                 S fönn a mennyben üdvösséggel.
Csillagénekes:   Kedves dalosok; gyertek most elő,
   Teljék meg a szín, mint_ fánkkal a serpenyő.
   Kedves dalosok; bizony, most nekünk keli
  Az időt múlatni szorgos énekünkkel.
  Kedves dalosok, tudjátok, mindenkor
  Először a köszöntőn legyen sor.
  Köszöntsük az Atyát fenséges trónusán,
  Majd egyszülött Fiát, s köszöntsük ezután
  A Szent Lelket végül, hogy a sort lezárjuk.
  Most pedig köszöntsük együtt mind a hármuk.

   (József és Mária a színpadra lép.)

                Köszöntsük Józsefet, illesse tisztelet
                Szeplőtlen 1lráriát s karján a kisdedet.
              Köszöntésünk szóljon ökörnek, szamárnak,
              Kik a jászolnál szelíden állnak.
              köszöntse őket fénye kapnak és Holdnak:
              Épp a tenger meg a Rajna felett vándorolnak.
  Köszöntse őket fű s lomb, a föld összes lénye közt
              Mindünket ugyanaz a szent eső füröszt.
              Köszöntjük a császárt, koronáját, s ki ezt
               Kiszabta aranyból, az aranymívest.
              Hálával köszöntjük tisztelendő urunk,
              Tőle mindig sok jót, sok szépet tanulunk.
              Köszöntjük bíró urat, akit módfelett megillet a hála s tisztelet.
              S köszöntjük az egész díszes társaságot,
              Mindenkit, aki a mi körünkbe vágyott.
              Köszöntjük a tanácsot, e nemes hivatalt,
              Mivel köztünk rendet Isten nevében tart.
              S köszönt mindnyájunkat, midőn leszáll az éj.
              Minden teremtmény, ki a földön él.
              Kedves dalosok, most másként hangozzék dalunk.
              Mert köszönteni őt, a csillag felé fordulunk.
              Kis csillagot hoztunk, nem nagyot,
              Egy farúdra tűztük, ott ragyog.
              Sok fa él a földön, s mindegyik
              Csúcsán egy szép csillag fényeskedik.
              De van egy, mely fényes legkivált,
              Te szép csillag, mindenki téged áld.
              Kedves dalosok, szavam jól értsétek,
              Dicsérjétek a csillagot, amint~ragyog felétek.
               Köszöntjük most drága énekmesterünk,
               Tőle tanultuk meg, amit ismerünk.
               S köszöntjük öreg tanítónkat végül,
               minden tudományunk az övére épül.
               Kedves dalosok, szavam jól halljátok:
               aki összegyűlt itt, mind figyel reátok. .

(A társulat a színpad melletti padokra ül. Gábriel angyal a szín­padra lép.)

Gábriel angyal:
Eljöttem, hogy tegyem újra tisztem,
Szép jó estét adjon az Úristen,
S ez az este Jegy en csak előleg,
Küldjön hozzá áldott, szép hosszú időket.
Nyájas lelkű, tisztelt, nagy kegyelmű urak,
Asszonyságok s szüzek, legyen jóindulat
Bennetek irántunk s türelem főképpen,
Amit most elmondunk, hallgassátok szépen.
Mert amit elmondunk, nem balga mese,
Hol csak az a fontos, szép-e, érdekes-e,
Nem is hitetlen pogányoktól vetti.ik,
Hanem Szentírásból magunk merítettük.
Elmondjuk, mint született Jézus Krisztus urunk,
Kitől vigaszt nyerünk s rossztól szabadulunk.
Ki tudni szeretné, tartsa lélegzetét vissza,
Szemét-fülét pedig tágra nyissa.

(.A társulat körbevonul és énekel.)

A társulat:    Isten, mit megígért,
Most így tartotta meg:
 Elküldte Gábrielt,
Hogy ím keresse fel
Galilea közepén Názáret városát,
S egy szüzet ott, ha lát,
Köszöntse szelíden.
S József még sohasem
Ismerte jegyesét.

(A társulat félrevonul, csak Mária marad. Gábriel angyal a hát­térből a színpadra lép és megáll a Szűz előtt.)

Gábriel angyal:   Üdvöz légy, te boldogságos! Az Úr van veled!
                 Mert áldott vagy- az asszonyok között.
                  Mert lesz majd édes terhed, .
                 És fiút szülsz,
                Akit Jézusnak nevezel.
                És ő népének ura lesz mindörökre.
Mária:          Hogyan lehetséges ez?
                 Mivelhogy én nem ismerek férfit.
Gábriel angyal:  Ime, én Gábriel angyal vagyok,
És megjövendölöm,
A legmagasságosabb Úr ereje rád veti árnyvékát,
És ezért ama Szent, ki tőled születik,
Isten fiának neveztetik majdan.
Mert lásd, Erzsébetnek is, akit szeretsz,
Terhe növekszik, noha már idős,
És már a hatodik hónap is elmúlt,
Holott szóbeszéd volt, hogy ő meddő,
Ámde Istennél minden lehetséges.
Mária:         Íme, az Úrnak szolgálója vagyok,
                    Legyen minden úgy, ahogyan mondtad

(Az angyal távozik`. Mária követi. a társulat körbevonul énekelve.)
A társulat:
~" Máriának terhe lőn
Augusztus korában, ­
Ami jövendöltetik
Higgyünk igazában.
                         Császár kívánsága ez:
Minden lelket számba vesz,
Ád kemény parancsot;
Szülővárosába tart
Mindenki: jobb neki majd,
Hogyha engedelmes.
                        Mit Augustus császár rendelt,
                        Megszámlálnak minden embert;
                         Mária s József útr a kél,
                        És zsidók országába ér.
                         Városában Betlehemnek
                        Szállást hasztalan keresnek,
                         S mint az előre mondatott,
                         Ím, Mária gyermeket szül ott.

(Mind el, csak Mária és József marad.)

József:              Tenni kell, amit Augustus császár rendelt,
                     Mivelhogy számba vesznek minden embert,
                     S ki az adót meg nem Fizeti mind,
                       Büntetéssel sújtják törvényük szerint.
Van még egyetlen garasom talán, A többit elnyelte az ínség szaporán, Ámde hogy fizetnék adót egy garassal,
S nem fordulhatok, csak Istenhez panasszal. Több pénzt honnan is teremtenék elő, Mikor tagjaimban már alig van erő.
                      Szerszámaim tétlenül hevernek,
                           Ha csak rájuk nézek, már kesergek.
                       Kerülne pénz, hogyha fiatalabb volnék,
                      Mert hát Augustussal inkább nem dacolnék.
Mária:            Minden jóra fordul, József, majd belátod;
                    Megkérdezek holnap ismerőst, barátot,
                    Kölcsönpénzt ők mind örömmel adnak,
                        Csak te ne add szíved a bánatnak.
József:           Mária, kinek van pénze annyi,
                       Hogy- belőle nekünk is tud adni?
                 Itt-ott van pénz, ámde csak szerényen,
                   Istennél van már minden reményem.
Mária:           Hajót várunk, Tőle nem várjuk hiába.
                  Menjünk Betlehemnek messzi városába,
                 mint parancsolta Augustus kevélyen,
 S vigyük az ökröcskét magunkkal kötélen.
     Eladhatjuk ott, jó pénzért mégpedig,
 aztán nem sanyargat a gond egy ideig.
József:         Ha egy ökröcskénk sem marad nekünk,
                 Miből tengetjük tovább életünk?
Éhen veszünk, hacsak nem történik csuda:
               Jó társunk, eltartónk bocsássuk áruba?
                   Ámde ne búsongjunk hiába naphosszat,
                  Ha kell, válasszuk a kisebbik rosszat:
                     Tán a csacsiért is kaphatunk eleget,
                 Te vezesd őt elöl, én utánad megyek.
            (Mária és József útra kel. A társulat körbevonul. éneke!)
A társulat:    Máriának terhe lőn Augustus korában,
                Ami jövendöltetik,
                Higgyünk igazában.
                      Császár kívánsága ez:
                     Minden lelket számba vesz,
                      Ád kemény parancsot;
                     Szülővárosába tart .
                   Mindenki: jobb neki majd,
                        Hogyha engedelmes.

(A társulat el. kilépnek a fogadósok és hátrahúzódnak. József és Mária marad.)

Mária:         Vajon ismered a városban a járást?
                  Jószágnak s magunknak hol találunk szállást?
József:          Ismerek egy derék fogadóst eleve,
                    Kinek Rufinus a becsületes neve.
                    Ökörnek, csacsinak ád kellő helyet,
                    És nekünk is kínál majd fedelet.
Mária:            Csakhogy előttünk érkeztek már sokan,
                S elfoglaltak minden kis zugot boldogan.
                Sok népnek kell most Betlehembe menni,
                   Hogy megmérettessék, ki miféle s mennyi.
József:       közel a város, ne érkezzünk késve,
               Nógasd a jószágot kicsit sietésre,
Mert éjjelre hamar becsukják a kaput.
S kívül maradónak fel is út, le is út
Mária:        Kérlek, József, ne siess nagyon,
              Lábam emelni is már alig tudom;
               Rossz az út és mindenütt csupa jég,
               Talpon maradni is fáradságos elég,
                Egész testem átjárta a hideg,
Ha fáj a gyermeknek, lelkem dermeszti meg.
József:         Mindjárt megérkezünk, pár perc elegendő,
                  S máris felmelegít forróvizes kendő.
Rövid szünet

                Mária, mit ígértem, való már:
                Itt állunk a vendégfogadónál.

             (Hármat koppant botjával a földre. Jön a fogadós.)
              .
                 Isten megáldjon, Rufinus barátom,
                 Milyen szállást adsz nekünk, hadd látom;
                    Hosszú utazástól elfárad a test,
                 Tapasztalt utazó mind jól tudja ezt;
                   fújt a szél, jeget-havat hozva,
               S arcunkat-kezünket kicsípte pirosra.
Rufinus fogadós:
Sajnállak, barátom, be nem bocsáthatlak,
Egy utasnak hellén van most helye hatnak;
Teli van zsúfolva minden aprócska zug,
Kérlek, higgy szavamnak, mért is volnék hazug:
Aki betért hozzám, marad is valóban,
                Boldog a vendég egy tisztes fogadóban.
József:         Más embert, bizony, nem ismerek itt.
                Akiről tudhatnám, szívesen segít.
               Ámde ne veszítsük eI mindjárt a hitünk,
               Alkalmas kvártélyt csakhamar kerítünk;
                szomszédban talán semmi nem hibáznék,
                Szeretettel várja az utast a háznép.

(Hármat koppant botjával a földre. A másik fogadós, Servilus jön.)

                 Barátom, jó meleg szállásért esdünk,
                 Ahol megpihenne törődött testünk:
Servilus fogadós:
  Hozzád s némberedhez ugyan mi közöm?
  Pátyolgassam, aki énhozzám beköszön?
  Házamban rossz ember elvétve sem akad,
  Te, szemtelen koldus, gyorsan hordd el magad,
  Ameddig a botom ütleg nélkül enged,
  S házam körül többé ne bolygasd a rendet!
Mária:          Magasságos Isten irgalmazzon neki,
                Ki a szegényt ilyen rútul elkergeti;
                 Félve és vacogva várhatjuk halálunk,
                 Mert kicsiny hajlékot sehol nem találunk?

(A harmadig fokadós, Titus jön lámpással.)

Titus fogadós:   Jó asszony, ne sírj olyan keservesen,
   Szívedből a remény soha ki ne vesszen.
   Magad is láthatod, hogyha betekintsz,
Házamban szálláshely egy parányi sincs.
De ha nem vagy kényes, csak fáradt nagyon,
Ott van az istálló, jó szívvel adom.
Mária:        kedves fogadós, minden jó nekünk,
             Akár puha, akár kemény a fekhelyünk,
             Csak szemünkbe a szél havat ne sodorjon,
                   Csontjainkig hideg ne hatoljon.
Titus fogadós: Akkor hát, míg jobb helyet adhatok,
              Az istállóban, itt lakozzatok.
(A fogadós Máriát és Józsefet a jászol. elé vezeti. Mária egy zsá­molyra ül)

József (énekel): O, M áriám,
 Most jászol lesz a fekhelyünk,
Az Úr rendelte ágyunk,
mit mindig híren áldjunk:
Ő járt velünk, Ő jár velünk.
Mária (énekel):
O, Józsefem,
Mi éjjel itt nem alhatunk,
Mert engem fájdalom vár,
Tudom, világra hozom már,
A gyermekem, kis Jézusunk.
József:         Megkeresem holnap alku végett
               kárában a mészárszéket;
Hadd lám, Vajon itt kijár
Élő jószágért a tisztes ár?
Nem jó, ha sokáig adósa volnék,
Mert hát Augustussal inkább nem dacolnék.
Mária:        Ér a jószág annyit, hogy belőle
Pénzünk legyen kerek esztendőre?
József:        Bízzunk benne, s hogy aztán mi lesz,
               Az én gondom legyen mindig ez.

          (Az angyal megjelenik a jászol mögött a csillaggal.)

Mária:           József, az idő elérkezik lassan,
                  Hogy édes terhemtől megszabadíttassam.
                  A boldog perc itt van már közel, .
                  mint jövendölte Gábriel.
                 Kérleld a fogadóst, megszán talán,
                 S bebocsát minket háza ajtaján.
József:          Mária, örvendjünk, hogy ide befogad,
                 Ne kívánjunk tőle egyszerre túl sokat.
                 Most még egyszer bekopogtatok,
                 Talán nem lesz nagy haragra ok,
                 Ha kérek benn egy aprócskahelyet.

(József fogja a lámpást, a fogadóshoz megy, hármat koppant botjával a földre.)

József                 megszületett édes gyermekünk,
Hideg az éjszaka, szinte megdermedünk.
.        Szánj meg, részesíts kevéske jóban,
        Hadd pihenjünk benn a fogadóban.
Titus fogadós:          Gyámolítanám én szívesen a gyengét,
                        Csakhogy házamban most temérdek a vendég;
                         Elleptek minden szobát és kis zugot,
                         Tanáccsal szolgálni, még azt sem tudok;
                         Aki betért hozzám, marad is valóban,
                         Boldog a vendég egy tisztes fogadóban.

(József visszatér Máriához.)

József:               Mária, hasztalan minden kérésünk,    
                      Itt kell maradnunk, míg más hely után nézünk.                        
                      Csak hideg ne bántsa a kisdedet: rögvest                             
                      Ökör s csacsi közé, a jászolba fektesd.                              
                                                                                           
Mária (énekel):          Ó, Józsefem,                                                       
                        A világ mért oly szívtelen
                        Hogy- jót sehol sem látunk,                                        
                        És istálló a lakásunk;                                             
                        Ó, Józsefem, ó, Józsefem,                                          
                        Csak egy nyaláb jó széna kell,                                     
                        S a gyermek abban alhat el.                                        
                                                                                             3
József (énekel):          Te drága gyermek, áldlak én,                                      
                           És testem-lelkem mind tiéd.                                      
                                                                                           
Mária (énekel):          Ó, Józsefem,                                                      
                                                                                              :g
                           Jóságodért az Úr megáld,                                         
                           Gyermekem most karodba zárd,                                     
                           És altasd el őt, ó, Józsefem.                                     z
                                                                                              a
József (énekel):           Ó, mindenem, szép Máriám,                                        
                           Jóságodért az Úr megáld,                                         
                           A gyermek alszik már talán,                                      
                           Vedd Vissza őt, karodba zárd,                                    
                           Máriám, Máriám!                                                  
(Az angyal ismét megjelenik a csillaggal.)

Miária (énekeli:    Az angyal újra megjelent,
S a glória zeng, oly- messze zeng;
Beteljesült az ígéret,
Hogy nyer hetünk üdvösséget,
Ezt hozta nékünk Jézusunk.

(József leül, mindketten maradnak, miközben a társulat körbe­vonul, énekel.)

A társulat:      Ne szunnyadozz, lásd Betlehem
     A gyermeket!
     Már örvendhetsz, Jeruzsálem!
     Mindnyájan vigadozzatok,
      A jászolhoz járuljatok,
      Lássátok a gyermeket,
      Lássátok a gyermeket!
                    Krisztus urunknak zúgjuk mind Dicsérő énekünk,
                    Dicsérő énekünk!
                    Szeresd, ki eljött társadul, A gyermeket.'
                   Idők végéig ő az úr!
                   Mindnyájan vigadozzatok,
                   A jászolhoz járuljatok,
                   Lássátok a gyermeket,
                   Lássátok a gyermeket!
            Krisztus urunknak zúgjuk mind Dicsérő énekünk,
            Dicsérő énekünk!

Szünet.

 (Miután a társulat kis ideig a színpadon tartózkodott, a pásztorok hátra vonulnak. A társulat leül. Gallus megjelenik a háttérben.)

Gallus:           Heska, hé, hé!
   Azt hittem, végre utolsónak érkezem,
   De úgy látszik, ehhez nincs elég eszem,
   Az első megint csak én vagyok.
   Huss, huss, mindjárt megfagyok.
                 Ráz a hideg, arcom megdermedt egészen,
                 Orrom pedig szinte nem is érzem.
                 Csak a kesztyűmet ne adtam volna kölcsön!
                 Stichihez vándorol minden jobb dolog.
                 Hát ez a Stichi testvér merre kódorog?
                 Kiabáljak neki, vagy kerüljem a zajt?
                  De már Látom őt, éppen erre tart.
                  Stichi megjelenik a háttérben
Stichl:             Heska, hé, hé!
   legfrissebb vagyok, azt hittem először,
   De te, Gallus testvér, mindig megelőzöl.
Gallos:             Stichi, együtt van a nyáj, megvannak juhaink?
5tichl:             Ej; GalIus, te mindig rám pirítsz.
Gallul:            Igen, én piritlak,
     De te mit tettél az én két kezemmel?
Stichl:             Mit tettem volna?
                   Ott vannak a helyükön!
                   Rajtam keresendő talán minden dolog? olajon
                   Vitok testvér most meg hol kódorog?
                   Kiabáljunk neki, vagy kerüljük a zajt?
     De már Látom őt, éppen erre jön

(Vitok megjelenik a háttérben.)

Vitok:              Heska, hé~ hé!
      Azt hittem, most én leszek az első;
      mit tegyek egyedül, már ezen járt eszem,
      Nem gondoltam, hogy utolsónak érkezem.
Stichl:              Soha nem gondolsz rá,
      Pedig télen-nyáron mindig te vagy az utolsó.
Vitok:              Sokat kíván az asszony, szinte nincs határa,
                    Épp ma foltot kellett varrnom a bocskorára.  
                    De ha elmúlnak a kemény hidegek,
      Ígérem, kicsit majd jobban sietek.
Gallus:              Mondd, Stichl testvér, hallottál-e róla,
                     Ama Cyrinius, a császár helytartója
                     Újfajta adót vetett minden főre,
      S aki meg nem váltja magát időre,
      Házat s jószágot veszt, ekképpen lakol.
      Pedig boldog arcot látsz-e valahol?
Stichl:             Ej, Gallus, összehánysz megint hetet-havat;
                    Biztos vagy benne, igaz minden szavad?
                    Az új adó talán nem is gazság,
     Arra kell, hogy belőle a népet jóllakassák.
Vitok:              Ez a jóllakatás egyre csak késik,
                    Mi pedig eljutunk közben az éhezésig.  
                    Ne várd a jót, belül kell jóvá lenned,
                    Ez segít ahhoz is, hogy legyen mit enned:
                    Segítő kart a szegény már sehol se lát,
                    Árad a bűn, a gonoszság, s nincs ellene gát.
Gallus:              Ej, WTitok, mindig ugyanezt szavalod,
      S öröm volna másnak a te összes bajod.
      Inkább reám, nyomorult társadra tekints:
      Nyugodt éj és nappal évszámomra nincs.
      Minden gondolatom egyedül a nyájon,
      Már hosszú ideje elkerül az álom.
                    Tegnap is futkostam pihenő helyett,
                    Mert a birkák száma sehogy sem egyezett.
                    Számláltam így meg úgy, nem jött ki a szám:
                     Tudom már az okát, s miért ne mondanám.

(Félrevonja Vitokot.)

Stichl:               Mondd csak, öreg szószátyár?
Gallus:              Egy részüket a gonosz farkasok megették.
Stichi:              azt inkább a mészáros kutyái tették.
                     Vigyázz máskor jobban a titokra,
      S ne kenj mindent az ártatlan farkasokra!
Gallus:              Ne célózgass, testvér, inkább hallgass,
                     Kutya nem tép s harap úgy, mint a farkas.
Stichi:             Nem úgy, de többet!
Gallus:             Hagyd már abba a gonosz beszédet,
                    Inkább költsük el az estebédet.
Vitok:              Ihol egy szál kolbász s néhány jókora hagyma.
                    Huncut, ki belőlük maradékot hagy ma.

(Letelepednek a földre.)

Stichi:             Hát a szalonna talán otthon maradt
Vitok:              Van, mint a tenyerem, három remek darab.

(Vitok szétosztja az eleséget. Esznek.)

Vitok:              Emberek között ma nem hallani mást,
                    Isten elküldi végre fiát, a Messiást,
                    S mint megjövendöltetett sok bölccsel, igazzal,
                    De majd mindnyájunkat megvált s megvigasztal.
                    Akkor a föld is üdvösséget nyer,
                    S nem lesz rajtunk sem bűn, sem teher.
Gallul:             Bárcsak ne hiába vágyakoznánk,
                   És a Messiás eljönne hozzánk,
                   Ujjonganánk és táncolnánk vígan,
                   S gráciát zengenénk mindannyian.

(Gallos első szavalnál feltápászkodnak a pásztorok és borjukra támaszkodva egymással szemben állalak. Az utolsó szavaknál felujjonganak.)

Sticl:           A szegények megvigasztalója
   Mikor s hol születik, mit tudtok róla?
Vitok:           Nincs tudatva még az ideje,
                 Annál inkább azonban helye.
 Betlehem a hely, s megszületik ott
 Egy szűztől, ki erre kiválasztatott.
Gallul:         Édes jó testvérek, vár még sok munka ránk,
                Híven megosztottuk egymással vacsoránk,
                Egy kis pihenőre most szépen ledőlünk,
  S tán nem marad távol az álom mitőlünk.

(Lefekszenek a Földre - Mária és József előtt -- és elalszanak. Jön az Angyal, énekel.)

Gábriel angyal:                                                                
                Gloria, gloria in excelsis!                                    
                A boldog hírt elzengem én                                      
                Most minden népnek a föld színén.                              
                Ó, ébredj már, indulj, szaladj,                                
                Már láthatod őt, kicsi Jézusunk,                               
                Szaladj, szaladj!                                              
                Hallod-e, pásztor, mire vársz? Nosza, fuss!                    
                Betlehem városa vár, oda juss!                                       `:
                Ott leled őt meg, a jászol előtt,                              
                Pásztor, hát menj te is áldani őt,                              
                Áldani őt, áldani őt!                                           
                Erre vártál, erre vártál                                        
                Oly hosszú ideig;
                Most szíved vígsággal telik.                                   
                                                                    -          
Gallus (álmában.):                                                             
                 Stichl, ki ujjong itt, miféle ének száll;                      
                 Mikor legjobban alszunk, talán kísértet vegzál?               
                                                                                               
StichI (álmában):                                                              
                                                                                               
                                                                                               
                  Én csak ámuldozom, miféle zene szól,                         
                 S hogyha kisandítok kalapom alól;                              
                 Látok a magasban nagy és tiszta fényt,                         
                 S a fényben pedig gyönyörű tüneményt.                          
                                                                                        
Vitok (álmában):                                                               
                Szívem együtt zeng e csodaszép hanggal,                        
                Mintha szólana egy valóságos angyal.                           
                                                                                             
Gábriel anygyal (énekel):
   A mennyből jöttem, pásztorok,
   Ím, néktek örömhírt hozok.
   Nem mondhatok most mindent el,
   Majd látjátok, mit látni kell.

(Gallos feltápászkodik.)

Gallos:           Ébredj, Vitok!
    Ki ne törd a lábad, minden csupa jég!
Vitok:            Ej, a manóját, zúzmara hullik.
                  Csúszkálok, mint kártya a kocsmaasztalon.
                  A szakállam meg egyetlen jégcsap.
Gallus:           Ébredj, Stichi! Hasad a hajnal!
Stichi:           Hadd hasadjon: elhasznált, öreg darab.
Gallus:           Ébredj, Stichl! Csipognak már a madarak!
Stichl:           Hadd csipogjanak!
    Kicsi a csőrük, könnyű azt tágra nyitni.
Gallus:           Ébredj, Stichi!
     A fuvarosok már végigrobogtak az utcán!
Sdchl:            Hadd robogjanak, ha sietős a dolguk.
Gallus            Ej, tápászkodj már fel!

(Stichi fölkel, de mindjárt elvágódik.)

                   Ki ne törd a lábad, minden csupa jég!
­
Stichi:           Ej, a hétszázát!
                  Kinyithatnád végre a bagólesődet:
                  Mivégett kellett már az első szóra felpattannom?
                  Ej, Gallus testvér, mit álmodtál,
                  Hogy úgy állsz, mintha kupán vertek volna.
                  Mondd csak, mit álmodtál?
Gallus:             Hogy én mit álmodtam?
                    Elmondom tüstént.

(A pásztorok háromszöget alkotva álltak, most botjukra támasz­kodva felugranak és egymásnak hátat fordítva érnek földet.)

Gaiius (énekel):
     Egy istállónak szegletén
     Egy ökröt s csacsit láttam én:
     A jászolnál hevertek.
    És láttam ott egy szüzet is,
    És karján ült egy gyermek.
    De most, hogy álmom elhagyott,
    Örömmel lennék újra ott,
    Ha Isten is úgy akarná.

(A pásztorok szembefordulnak egymással.)

Stichi:           Ej, Vitok testvér, hát te meg mit álmodtál,
   Hogy úgy állsz, mintha gyökeret vert volna lábad.
   Mondd csak, mit álmodtál?
Vitok:            Hogy én mit álmodtam?
                  Elmondom tüstént.

(A pásztorok hátat fordítanak egymásnak.)

Witok (énekel)     Karácsony csöndes éhjelén
     Egy ifjú asszonyt láttam én,
     S egy gyermek ült a karján.
     Ha kérhetnék egye álmot én,
     Megint csak ezt akarnám.

(Egymás Felé fordulnak.)

Gallus:            Ej, Stichl testvér, hát te meg mit álmodtál,
       Hogy úgy állsz, mint aki még most is álmodik.
                   Mondd csak, mit álmodtál?
Stichl:            Hogy én mit álmodtam?
                   Elmondom tüstént.

(A pásztorok hátat fordítanak egymásnak.)

Stichl (énekel).    Egy angyal útra szólított:
                    Menj zsidók országába,
                    s ott A híres Betlehembe;
      Egy gyermekkel találkozol
     És nézel szemtől szembe.

(A pásztorok körbevonulnak, énekelnek.)

Pásztorok:         Pásztorok, érces torkú legények,
                   Ha zúgjuk, akkor hangos az ének,
                   Tiszta a lelkünk, táncos a kedvünk,
                   Jó dologért, ha kell, verekedjünk.
                   Dávid is pásztorból lett király:
                   Ővele bátor a szív, a száj.
                   Pásztorok, kedvünk el sose vesszük,
                   És hangunk mindig jól kieresszük,
                     Áldjuk az Istent ősi dalokkal,
Nincs, aki szólhat ellene joggal:
     Add bele hangod a dalba, mert
    Dávid is lelkesen énekelt.
Nagy hire évek százain zeng                                                                                                                                                                                                                                                               Egy pásztor mint lett büszke potentát
                                         Int jogarával, népet igazgat,
    Múltja zsidóknak ővele gazdag;
    S Dávidra néz fel ifjú, agg:
   Mondd, van-e pásztornál jobb s derekabb?
Galius:          Induljunk, testvérek, Betlehembe most,
                  Lássuk, ami történt, a csodálatost.
   Ámde mi legyen majd az adományunk,
   Hogy vele a gyermeknek szépet jót kívánjunk
 Stichl:          Egy korsót juhtejjel töltök én tele.
                Hátha nem elég az édesanyja teje
Vitok:          A legszebbet viszem báránykáim közül,
                Annak a gyermek biztosan megörül.  
                A bárányt lábainál megfogom szelíden,
  Aztán, mint egy gallért, vállamra terítem.
Gallus:         Én meg gyapjút viszek, puhát, mint a pihe,        
                Gondolom, jól esik azon pihennie.
(A pásztorok ajándékukért mennek. A színpad elsötétedik.)

Stichl:        Elnyelte a várost ez a nagy sötétség,
               Orromig se látok, és kínoz a kétség:
Menjünk jobbra, balra?
Vagy tovább, egyenest?
Gallus:        Mintha viskót látnék, szalmafödelest.
               Nosza, zörgessünk be: ajándék van nálunk,
               Senki sem hiheti, rosszban sántikálunk;
               Bizonyára lelünk segítő kezet,
               S megtudjuk, Isten fiához az üt merre vezet.

(Gallus (a jászol előtt áll, botjával a földre koppant.)
               Holló, holló' Nyisd ki a kaput,
               Mondd csak, hová vezet innét az út.
József:        Ki vagy, barátom, és miféle szerzet,
Hogy éjnek évadán van zajongani merszed?
Avass bizalmadba, kérlek, mondd ez egyszer,
Mi a szándékod és hová igyelkeszel?
Stichl:        Hallottuk, apóka, s nekünk szent a hír,
               Támadt a világ sebeire ír.
Akire vártunk hosszú időkön át,
Őt keressük, Isten egyszülött fiát.  
József:        Ha őt keresitek, akkor hát gyertek,
Lássátok, itt van az áldott gyermek.

             (A pásztorok a jászolnál állnak, énekelnek.)

Pásztorok:    Míly boldogság, hogy itt magunk,
               Saját szemünkkel láthatunk.
O, drága gyermek, nézz reánk,
O, nézz reánk most, Jézusunk.

(Gallus letérdel, átadja ajándékát.)

Gallus:        Köszöntelek, áldott gyermek.
Kik eljönnek hozzád, ínségben lelnek.
Bizony, nem tollpihe van a tested alatt,
Kemény szalmaszál döfködi oldalad.
Nem a nyár meleg napsugara ér,
Megszülettél, mikor goromba a tél.
Halovány arcod, te gyönge gyermek,
S két apró kezed hidegtől dermed.
Két arany szemednél nincs, ami volna szebb, .
S már kicsordul belőlük két keserű csepp.
Gyapjút hoztam neked, puhát, mint a pípé,
Testednek jól essék azon pihennie.
Egy kis lisztet is hadd adjak, finomat:
Kitelik belőle kalács, néhány fonat.
Máskor, hogy lásd; mint hűségem jelét,
Méltóbb ajándékkal járulok eléd.

(Stichi letérdel, átadja ajándékát.)

Stichl:       Köszöntlek, áldott gyermek.
               Halovány arcod hidegtől dermed.
Bár tiéd a mennyek minden gazdagsága,
Szegényen, csupaszon jöttél a világra.
Egy korsó tejet hoztam, ízleld meg, s kérem,
Vedd oltalmadba méltatlan személyemet

(Vitok letérdel, átadja ajándékát.)

Vitok:         Isten megáldjon; drága gyermek.
Kik hozzád folyamodnak, irgalmat nyernek
Noha mennyek országán vagy úr,
Éhed anyamellen csillapul.
             Ez a bárány-, nézd, kicsinyke még,
              Fogadd e1 tőlem, hogy-ha tetszenék.
József:          Ez mind igazán derék dolog,
              Köszönöm szépen, drága pásztorok.
Mária (énekel):
Ezt mind köszönöm: oly szép dolog,
Mit hoztatok, drága pásztorok.
Ád velük Isten új erőt,
És ád érte néktek jó legelőt.
Pásztorok (énekelnek):
Most körülállod a jászolt,
Örülj, és ezt ne palástold,
Karunkba veszünk, kicsi gyermek,
Te küldsz a világra kegyelmet,
O, kis Jézusunk, ó, kis Jézusunk.

(A pásztorok eltávoznak).

Gallus:        Miként lehet, hogy- bár Isten fia,
               Szegénységben kell megmaradnia.
               S miként, hogy bár nincs otthona itt,
               Az egész világon ő uralkodik?
Vitok:         Azért született szegénységbe most,
 Mert látta sorsunk, s kívánt hasonlatost.
 Ámde a mennyben kincsekkel jutalmaz,
 S leszünk, mint az angyal, szép és hatalmas.
 Jött, hogy ínséfben lakozzék nálunk,
 Mert így hívságot, dölyföt megutálunk,
 Nem kívánunk sok pénzt, cifra házat:
Több mindennél a tisztesség, alázat.
Stichi:       Őseinek. sora messzi múltba ér,
              Folyik ereiben igaz királyi vér.
              Olvastam az Írást, tudom általa.
              Dávid király előbb pásztorfiú vala,
              S hasonlót a világ azóta se látott:
              Legyőzte ama gőgös Góliátot.
Gallus:       Ámde majd mit szólnak társaink,
              Ha a sok csodát elmondjuk sorra mind?
              Hitelt szavunknak, félek, nem adnak,
              Sőt talán gúnyos hahotára fakadnak.
              mi történt, oly nagy, mint annak veszedelme
              Hogy be nem fogadja az emberi elme.
Vitok:        Elhallgatni viszont semmit nem szabad,
              S jó hír re mindig meglegyen szavad.
              Jeruzsálemben a hír bizonyul majd újnak,
              Megyek és elmondom a helytartó úrnak.
              A pásztorok körbevonulnak. énekelnek..
Pásztorok:    Pásztorok, érces torku legények,
              Ha zúgjuk, akkor hangos az ének,
              Tiszta a lelkünk, táncos a kedvünk,
              Jó dologért, ha kell, verekedjünk.
              Dávid is pásztorból leit király:
              Ővele bátor a szív, a száj.
Stichi:       Lám, Crispus testvér éppen erre jön,
              Nem talált minket sem úton, sem mezőn.
                Isten hozott, kedves Crispus!
Crispus:        Isten megáldjon, öreg cimborám, Stichi"
Gallus:         Együtt a nyáj, megvannak juhaink?
Crispus:        Kicsinye-nagyja megvan teljes számban,
                Együtt találod őket a karámban.
                Tudjátok-e, minek a híre járja,
  S igaz a hír, mely száll most szájról szájra?
Gallus:         Bizony, Isten fia a földre költözött,
                Láttuk a jászolban, ökör s csacsi között.
  Ha látni vágyod, ne töprengj annak a során,
  Hanem ébredj fel reggel jó korán,
  S indulj Betlehembe mivelünk szaporán.
Crispus:        Sokáig tart az út odáig?
Gallus:         Csak addig, ameddig oda nem érsz.
Crispus:        Jól van, holnap megyek, ha nem lehet még ma,
                S egy szép darab prémet viszek ajándékba.

(A pásztorok körbevonulnak, énekelnek.)

Pásztorok:      Három pásztor éberen Őrködött a nyájon,
 Ámde egyszer hirtelen
 Szemükre jött az álom.
És lőn egy angyal látható
                Az arca fénylett, mint a hó;
                Csak nézték félelemmel.
                S az angyal szólt, ne Féljetek,
                Mert hirdetek néktek nagy örömet:
                Üdvöt nyert az ember.

(Az egész társulat körbevonul.)


A társulat:      Most, ki gazdag vagy szegény,
                 Vigadhat módfelett,
                  Egy istállónak szegletén kisded megszületett.
                 Ím, tárul szebb jövő,
                 Mert Jézus krisztus ő,
                 S magára venni vétkeink
                 Majd hajlékunkba jő.
                 Sorsod áldd s békédre lelj
                 Sok gond és baj között:
                 Bár istálló, de szent a hely,
                 Hol ő a földre lejött.
                 Egy jászolban van ott,
                 Mint rég megíratott,
                 De méltóbb és nagyobb királyt
                 A föld nem hordozott.

(A társulat oldalt, a padokra ül. Az angyal a színpadra lép)

Gábriel angyal    Nyájas lelkű, tisztelt, nagy kegyelmű urak,
                  Asszonyságok s szüzek, legyen jóindulat
                  bennetek máskor is, s köszönjük főképpen,
                  Amit eljátszottunk, hallgattátok szépen.
                   Hogyha nem tetszett, sőt bosszankodtatok,
                   Más, mint balgaságunk, nem lehet az ok.
     S ami szép volt benne, azt se mi tettük,
     Hanem az Írás, honnét merítettük.
     Tekintsétek ezért csak a szándékot magát,
     Isten adjon mindnyájunknak
     Szép nyugodalmas éjszakát.

(Az egész társulat a színpadra megy és megköszöni az érdeklődést)






Nincsenek megjegyzések: