A SÖTÉT HUSZÁR
Furcsa kis történet 1 felvonásban
Színre került a
Magyar Színház-ban 1939. év decemberében, a következő szereposztásban:
özv. Horváth
Perencné . . . . . Dajbukát Ilona Gyibay András, a sötét huszár . . Bársony
István Trattner János vendéglős . . . . Boross Géza Bence, csapos . . . . . . .
. . Berczy Géza
Történik ma,
egy óbudai vendéglőben. Szín:A vendéglő kerthelyisége. Két-három asztal, tarkával
terítve. A sarokban, - csöbrös leanderek között, pianinó; a kopottruhájú,
rezesorrú zongorista őszinte szívfájdalommal gyomrozza ki a hangszerből az
évszázados óbudai slágert: „Wásxt tú muada wósz 1 trámt hób."
Trattner úr a
vendéglős, kövér kis braunhaxlor, feltűrt ingujjakkal, szép szekszerlibe fésült
ritkás hajjal. Valami apró notesz-könyvben végzi műintézete kettős
könyvelését, zeneszó mellett.
kitartott
szünet után megjelenik az ajtóban Pista, ' a csapos; fiatalabb ember ingujjban,
nedves, gyűrött köténnyel.
PISTA: Főnök úr.
TRATTNER: No?
PISTA: Egy nő
keresi.
TRATTNER: küldd
ide.
PISTA (A még
nem látható Horváthnéhoz): Az ott ni (El.)
Horváthné bejön.
HORVATHNÉ: (Nagyon
tiszta, nagyon csinos, mosolygós, egyszerű nő, harmincötöt mutat. Kezében f ekete
bőrtáska, amilyet orvosok szoktak magulckal laordani.) jónapot kívánok. (Nagyon
nyugodtan, megfontoltan lépked a vendéglős felé.)
TRATTNER (Csak
úgy könyvelés közben, föl se pillantva): Jónapot.
Kis szünet.
Horváthné áll a szín közepén, Trattner bolhászkodik a
noteszben. A zongorista f ölkel, a hangszer tetejére állított fröccsöt szájához
emeli. Ivásközben megtekinti a jó húsban lévő nőszemélyt.
HORVATHNÉ:
Trattner János korcsmáros urat keresem.
TRATTNER: Azt nem
kell keresni. Az én vagyok.
HORVATHNÉ (Elmosolyodva):
Igen? Én meg özvegy Horváth Mihályné vagyok. A levélre jöttem. Amit tetszett
írni, a Gulyásné ajánllatára.
TRATTNER (Fölkel.
Barátságos mosollyal): A szó! Krriszgot! A házassági dologba.
HORVATHNÉ: Abba.
(Kezet ráz vele.)
TRATTNER,: 'Az igen.
Csak ül le, csak hamar ül le. (Széket mutat neki.)
Horváthné leül. Táskáját az ölében foltja. Mosolyogva
nézi a férfit. A zongorista egy újságot emcl
fel a pianíhóról, lassan kinyitja. Olvasni kezd és így olvasva klmegy az
udvar más felére.
TRATTNER: Bista!
Bista!
PISTA (Az
ajtóban): Tessék
TRATTNER: Három
deci.
PISTA: A
Schillerbül
TRATTNER: Naná a
Gőtébüll. Ha nekem kedves vendég jön, mellikbül szoktam kínálni
PISTA: A
Schillerbül. .
TRATTNER: Mer mér?
Mer mellik a legjobb borom?
PISTA: A rizling.
TRATTNER: (Dühös
pillantást döf bele a buta csaposba. De aztán csak fejet csóvál): Bista,
Bista!... (Határozottan): Három deci Schillert (A csapos eltúnik az
ajtóból, Trattner mester a vendégéhez fordul): . . ` Hát megkapott a levél.
HORVATHNÉ: Meg.
TRATTNER: És el is
olvasott.
HORVATHNÉ: El.
TRATTNER: Az szép.
Az én írás nehéz írás. Nehezen lesz írva, nehezen lesz olvasva.
HORVATHNÉ:
Megértettem én azt igen jól. Hogy a Gulyámé kommendált engem a tisztelt úrnak.
Hogy a tisztelt úrnak van egy sógora, akit meg akar házasítani és a Gulyámé
mondta, hogy az az illető sógor éppen nekem, való ember.
Csapos hozza a bort és két pohárkát.
TRATTNER:- Bista,
szalaggy át a sógorhoz, rögtön jöjjön el (Csapos bólint, elsiet; Trattner Horváthnéhoz
magyarázkodva): A szemközt lak, negyedik ház, sréviz a víz. (Közben
töltött a két pohárkába) Proszit.
HORVATHNÉ: Isten
éltesse.
TRATTNER: Arra
igyunk, hogy összemenjen a dolog. (Nézi, hogy az asszony egy hajtásra
kússza a bort. Rosszalólag) Ez a bor cúfelig lassan költ inni.
HORVATHNÉ: Miért Gyorsan megárt?
TRATTNER: Ná.
Gyorsan elfogy.
HORVÁTHNÉ: Hát
aztán Van még a söntésbel
TRATTNER: De az
már nem grátisz van j
HORVATHNÉ (Nyugodtan
megnézi :Trattnert): Nézze korcsmáros úr, én olyan vagyok: hozatok, fizetek.
TRATTNER: Az igen.
Az a jóravaló vendég!
HORVATHNÉ: Mondja
inkább, milyen ember az illető sógora?
TRATTNER: A
cukkákoschl. Rentes, csentes. Nem ivós, nem mulatós . . .
HORVATHNÉ: Nem?
TRATTNER: A!
HORVATHNÉ: Az már
baj.
TRATTNER: Micsoda?
HORVATHNÉ: Hogy
nem mulatós. Nem szeretem a csöndes, alamuszi férfiembert.
TRATTNER: Ohó,
hohó! Azér ő nem alá muszil Dehogyl Dehogy muszi ő alá!
HORVÁTHNÉ:Inkább
napszámra káromkodjék, mint hogy pókhálós szájú legyen! Szegény meghalt urammal
igen szerettük egymást, de azért össze-összepofozkodtunk Isten nyugosztalja,
hogy egész Pesterzsébet odafutott. Mert kérem úgyis ölég nyomorúság van ebbe
az apró kis életbe, hát töltse ki az ember ami jóval tudja. Addig
kukorékoljunk, igaz- e, amíg van hozzá szuflánk. Erős ember a tisztelt úr
sógora
TRATTNER: Mint egy
teve.
HORVATHNÉ: Jó
kiállású?
TRATTNER~ .`Ugy
áll rajta az uniformis, mintha ráöntözték volna.
HORVATHNÉ (örömmel):
Uniformis? Hát katona??
TRATTNER: Hát nem
annyira katona Inkább csak huszár.
HORVATHNÉ: Huszár?
Hogy az nem katona? De hiszen a huszár a világ első katonája!
TRATTNER: Já, já,
aba visznz, ő nem az az első, hanem az az utolsó, aki... na itt jön!
Gyibay András belép.
Idegtermett temetés-kocsis, gyászegyenruhában, nagy
fekete ostorral a kezében. Egyébként , jóarcú negyvenes; derék macskabajúsz az
orra alatt s a bánatszín öltöny jól fekszik rajta.
GYIBAY: Aggyisten
sógor. No mi az a sürgős?
TRATTNER: Szeavasz
Antrásch! Nézd csak ez a menecske! Neked jött, Akit a Kuláschné kommendált.
HORVATHNÉ (Lassan
fölkel, ahogy a megdöbbenőséből magálcoz tér. Elképedve): Te jó Isten!1
Micsoda huszár ez?
GYIBAY (Összekoppantja
a csizmája. sarkait. Az ostort szorosan maga mellé foltja, úgy tiszteleg. Nyugodtan
szól): Hát kérem szeretettel: pacifista. huszár. Én csinálom a világbékét.
(Újra összecsapja a sarlcait, leteszi az ostort a fal mellé.)
TRATTNER: Ja. Also
. . . én egymásra hagyok magatok. Kössétek meg az üzlet. (Őszinte örömmel):
Aba hogy pászol az egyik a másiknak! (Biztatja): És ahogy mondtam Antrásch! Kapod a stafírung
tőlem. Hat ing, hat katja, hat gabca, három ciha és egy lebedő. Avval pünktlich
el lehet kezdeni házasság! (Vidáman el.)
Kis szünet. Ezek letten nézik egymást.
GYIBAY (Előkelően):
Megengedi, hogy bemutatkozás céljából a nevemet fölemlítsem?
HORVATHNÉ: Ho . .
, hogyne. Csak tessék.
GYIBAY: Nevem
Gyibay András, tisztelettel.
HORVATHNÉ (Egész
zavarban): Igen.
GYIBAY: És nékem
kihöz volna szerencsém?
HORVATHNÉ: Most
jelenleg?
GYIBAY: Átujjába.
HORVATHN)J: özvegy
Horváth Mihálynéhoz volna szerencséje.
GYIBAY: Részemről
örvendek.
HORVÁTHNÉ: Én is a
magam részemről.
GYIBAY: Tessen
talán letenni magát arra a nyugvóhelyre. (Székre gesztál. Aztán leemeli a
csákóját, az asztal közepére teszi.)
HORVATHNÉ (elfogódva
leül.) Kis szünet.
GYIBAY: Hát . , .
(Torkát köszörüli): teccik tudni . . . ez így van. Az ember keresi a
hozzá illőt.
HORVATHNÉ (Még
mindig zűrzavarban): Hogy no . : , az embernek úgy kell élni . . ,
társadalomba.
Megint kis szünet.
GYIBAY: Tisztelet
szólván úgy látom, hogy Horváthné asszony a megjelenésem' által ki van téve a
meglepetésnek.
HORVATHNL: Nem,
nem, dehogy! Csak hát, úgy-e ... ez az .ön toalettya házassági megbeszélésro
nem igen aktuális,
GYIBAY: Sajnos nem
értem rá civilbe ugrani. Most gyüvök a farkasrétirül. S ahogy itt elhajtok az
üzlet előtt, rámkiált a csapos, hogy sürgősen gyüjjek be. '
HORVATHNÉ: No igen
. . . persze.
GYIBAY (Leül):
Megengedi, hogy dohányzási szándékbul szivarra gyujtsak?
HORVATHNÉ: Kérem,
GYIBAY (Papirosból
szivart csomagol ki. Másik zsebéből piros szivargyűrűt szed elő, ráhzízza a
szivarra, rágyujt. Közben): Nem szoktam ilyen különleges szivart színi
kérem, de ajándékba kaptam a gyászoló családtul.
Kis szünet.
Gyibay füstöl, Horváthné bámulja.
HORVATHNÉ (Rekedten):
Szóval. . . most . . , temetésrül jött,
GYIBAY: Apszolút
onnan.
HORVATHNÉ (Megrázkódik.)
GYIBAY (Rápillant):
Teccik borzadnia?
HORVATHNÉ (Elröstelli
magát): O nem, dehogy! Csak hát . . . mégis . . . furcsa mesterség . . .
GYIBAY: Furcsa?
Miért! Egész rendes. Éppen mint az ekszport,
HORVATHNÉ: Ekszport?
GYIBAY: Hogyne. kivitellel
foglalkozok.
Kis szünet.
GYIBAY: Naccsád
özvegy tetszik lenni?
HORVATHNÉ: Négy
esztendeje.
GYIBAY: És hát van
valami privát megélhetése?
IIORVATHNÉ:
Diplomás nő vagyok. Okleveles szülésznő.
GYIBAY (Érdeklődve
előrehajol): Bába????
HORVATHNÉ: Az.
GYIBAY (Mély,
huhogó nevetésben tör ki.)
HORVATHNÉ (Megütődve):
Mi nevetni való van ezen?
GYIBAY: Hát ez
kérem igen egy eksztra találkozás.
HORVATHNÉ: Miért?
GYIBAY: Mert mi ketten
vagyunk az élet két széle. Maga az eleje, én meg a vége.
HORVATHNÉ: Hát az
igaz. Én segittem be az emberiséget az életbe - - -
GYIBAY (Közbevág):
Én meg aztán kifuvarozom belülle. Ezáltal üzleti összeköttetésben is vagyunk.
HORVATHNÉ: Mink?
Hogyan?
GYIBAY: Maga szállítja
nékem az anyagot.
HORVATHNÉ (Bosszusan):
Ne beszéljen ilyen pogányul!
CYIBAY: Nem így
van?
HORVÁTHNÉ; Ha százszorr
így van is. Ez kegyeletsértés.
GYIBAY: Világért
se akarnám az ön kegyeletét sértegetni. De hát ez tényvaló. Az a nagy kapu odakint...
a sírkert kapuja ... amibe az ember naponta behordja az elhasznált életet . . .
az ledörzsöli az emberrül a félelmet; meg az afektálást. Ez kérem él, ez kérem
nem él. Ez jár-kel, izzad, kornyadoz, kesereg, kínlódik . . . ez meg fekszik
és punktum,
HORVATHNÉ (Kel
a székről. Felzándorodva morog): Mégis csak fura! (Kicsattanva):
Mit beszél nekem ilyen dolgokat Házasodni akarok én. Nem temetkezni! (Fogja
a táskáját): Alászolgája.
GYIBAY (is fölemelkedik,
i jedten): Csak nem akar elmenni?
HORVÁTHNÉ (Mérgesen):
Messze van Pesterzsébet. Tartoztam egy úttal az ördögnek.
GYIBAY: Szóval...
nem felelek meg a szívbéli igényinek,
HORVATHNÉ: Hagyjon
békébel Mint férfi megfelelne. De ilyen szakma! Istenért ,nem keres az ember
se grófot, se gyárost, se csődtömeg-gondnokot. De annyit megkíván, hogy rendes
foglalkozásba legyen az illető.
GYIBAY: Nincs
igaza édes nacsád. Ilyennek is köll lenni. kegyed ugyebár ma még úgynevezett
élőállapotban van. De idővel csupán elszállításra váró tetem lesz belülle . .
.
HORVATHNÉ (Paprikásan):
Tetem lesz a körösztannya kínja! Hallottak ilyet? Így kihozni az embert a
sodrából! Szép kis udvarlás, mondhatom! A fene egye meg a kuvik pofáját!(
Nagy
dérrel-dúrral megy, az ajtó felé. De ott meg fordul. Elfojtja a haragját): Nézze Gyibay úr... (Odajön az asztalhoz.
Csöndesebb szóval): . . , ne haragudjék, hogy olyan őszintén kimondtam a
véleményemet. Hiszen tulajdonképpen maga igazat mondott, De lássa be:
gyászbeszédbe való kifejezések ezek, nem pedig szerelem-ébresztés céljára.
Maga igen szenzációs kinézésű egyén . . . de az Isten áldja meg, hogy
tanulhatott ki ilyen kíméletlen szakmát?
GYIBAY (Vállat
von): Szakma szerint asztalos volnék én kérem szépen . . .
HORVATHNÉ: Asztalos?
Na látja! Miért hagyta abba?
GYIBAY (Újra
vállat von): Átnyergeltem. Mert az úgy volt... (Kérőn): Ugyan tessék
már helyetfoglalni. Olyan ritkán jön össze a magamfajta férfiember jobbformájú
eleven nőszeméllyel . . ,
HORVATHNÉ: Hiszen
leülhetek... (Megteszi): ámbár nem tudom mire jó.
GYIBAY: Majd
kisül. Valahogy az a közérzetem, hogy a naccsádot fogom én még kocsikáztatni -
-
HORVÁTHNÉ (Felpattan.)
GYIBAY (Gyorsan):
- - -. de nem ezen a furgónon, hanem valami vígabb szekéren.
HORVATHNÉ: Már azt
hittem, megint kezdi. (Leül.) Maga nem pesti születésű, úgyebár?
GYIBAY: Sőt,
ellenkezve. Vidékről származtam ide. Kókárul.
HORVATHNÉ: Kóka?
Arrul már hallottam.
GYIBAY (Bólint):
Nevezetes lencsetermelő vidék.
HORVATHNÉ: Ott még
asztalos volt?
GYIBAY: Még itt
Pesten is. Mert f ölgyüttem munkára, Príma kommerc-munkás voltam. kivált
szokli, granc- és lazena-pártiba, akkordra. Dehát . . . (Vállát húzza):
kinek köll szekrény, ha nincs mit beleakasztani? Facér lettem. Volt egy kis
protekcióm az entreprízesz-höz . . . ott épp akkor kezdődött a kannyunktúra:
a töméntelen öngyilkosság . .. beálltam, Hát kicsit gyászos pozícijó . . .
HORVATHNÉ: Fekete
munka.
GYIBAY: De fehér
kenyeret hoz.
HORVATHNÉ: Én nem
vállaltam volna.
GYIBAY: Lassan meg
is szerettem.
HORVÁTHNÉ: És nem
fáj mikor körülötte rínak?
GYIBAY: Sok a
borravaló.
HORVATHNÉ: Szomorú
mesterség mondhatom,
GYIBAY: A bábaság
tán vígabb?
HORVÁTHNÉ:
A bábaság? Tudja mit mondott a bábaképző-igazgató? Azt mondta: maguk a Jóisten
asszisztensei, mikor teremti az emberiséget.
GYIBAY:
De azt nem mondta, mire teremti.
HORVÁTHNÉ:
Mire. Hát mire? Életre. Az a csöpp kis angyal megtanul járni -- -
GYIBAY (Közbe):
Minek járni tanulni arra a negyven-ötven esztendőre! Mikor aztán ötvenezer évig
feküdni köll?
HORVÁTHNÉ:
Ne meséljen! Mindenki megéli a maga örömeit. A gyerekkor csupa játék. A
kamaszidő csupa szerelem. Ki megnősül, ki férjhez megy. Aztán ott a család. (Dühbe
gurul): Amibül maga elragadja .a gyanútlant, mint vándorcigány a
hátulgombolóst.
GYIBAY:
Hogy ne fájjon neki többé semmi.
HORVÁTHNÉ:
Hogy az a szép darab élet elrongyolódjék.
GYIBAY:
Szép a hullott levél is. Szép a hervadt virág is.
HORVÁTHNÉ:
Hát akkor hervadjon el maga is.
GYIBAY:
Muszáj. Ha akarok, ha nem. Mert születni csak szórakozás. Do meghalni
kötelesség. És ezáltal mégis csak tetem lesz naccsádbul is, mivel -~ - -
HORVÁTHNÉ
(Mérgesen): Fogja be a száját! Sírkőnek való maga nem házastársnak!
GYIBAY (Fölkel.
Fejére illesztő a csákóját): Nézze naccsád, maga megdöbbentően tetszik
nekem, de látom hogy nem tudja megérteni az én speciális lelkivilágomat --. -
HORVÁTHNÉ
(Ő is fölkel, ő is készül): A nehésség telepedjen a lelkivilágára! El
akarja savanyítani az életemet?
GYIBAY:
- -- -- --- mert maga nem gondol a holnapra, hanem csakis a pillanat
gyönyöreit hajhássza. És közben ócsárolja az én hőn szeretett foglalkozásomat.
Ezáltal a dolog tárgytalan. Tehát megyek is.
Megy
HORVÁTHNÉ:
Alászolgája.
GYIBAY:
Isten nyugosztalja) (El.)
HORVÁTHNÉ
(Utána kurjant): Halálmadár!
(Szedi
a cókmókját): Hogy is állhattam szóba vele??
Trattner bejön, a kezénél fogvást
húzza vissza a halálmadarat.
TRATTNER:
Na, na! Vaz mocht ma ta szó a kravall? Elment az eszedet?
'GYIBAY:
A naccsád goromba mint egy pokróc!
TRATTNER:
Kaptok a stafírungba egy pokróc is még.
HORVÁTHNL:
Mintha az embert már kiterítették volna.
TRATTNER
(Csittítja): Az is kaptok. Ety átyterítő, Csak nem kell össze-vissza
veszni. Te Antrásch .. . hát neked nem. tetszik a Weibi?
GYIBAY:
Az a baj, hogy, nagyon is, a fene essen belé.
TRATTNFR
(Horváthnéhoz): És magának nem felel meg az Antrásch?
HORVÁTHNé:
Emberileg igen.
TRATTNER:
Akkor nem kell állatilag beszélni. Foltassátok szépen a dolog. Igyatok a
borbul. Ha tudnám hogy összemegy a házasság, hoznék még három deci. Na kinder
. . . ül le ... csak hamar ül le. (A két haragos leül.) Na lássák. Aki
ül, az nem áll. És nem olyan mérgesch. Já, (Megveregeti a vállukat.)
Szó. (Kimegy.)
GYIBAY:
Ami aztat illeti -- -. -.
HORVÁTHNÉ:
Csakis abbul kifolyólag - --
GYIBAY:
Nem köll elveszteni a higgadtságot. Az ember nyugodjon békébe és úgy
társalogjon.
HORVÁTHNÉ:
Igen nehéz errül nyugodtan társalogni. Mert hogy valaki ilyen pozíciót vállal,
még hagyján De hogy még szívesen is csinálja?!...
GYIBAY:
Minden muukát szívesen köll csinyálni.
HORVÁTHNÉ
(Mézesen): Nézze kedves jó Gyibay úr, hát jó, nem volt munka a szakmájában, kocsisnak
ment, rendben van. De annyiféle kocsis van, parádéskocsis, igáskocsis,
söröskocsis, öntözős, szemetes, pék, jeges, téglás, fuvaroskocsis, . . .az istenfáját
neki, maga pont eztet az emberfuvarozást vállalta? Mennek azok a fekete
lovak...fejükbe szúrva a pemzli. Lassan ballagnak, bólogatnak . . .
GYIBAY: Van erre
egy mondás: lassan járj, tovább érsz,
HORVATHNÉ: Ajjaj. és
ugyan hová ér?
GYIBAY: Csak ide
az Örökkévalóságba.
HORVATNÉ: Ne
papoljon kedves jó Gyibay ur! Maga se bújik ágyba a babája, mellé, ebbe az
óncúgba.
GYIBAY (Megsodorja
a bajszát): Elsőbb levetem.
HORVATHNÉ: És
akkor paplannyal takarózik, nem az Örökkévalósággal.
GYIBAY (Elmosolyodik):
Ez kérem tényvaló.
HORVATHNÉ: Hát
akkor mire jó ez a fekete lelkivilág mi?
GYIBAY (Kis
gondolkozás után): Iszen belátom én, hogy ezen az életpályán egy kissé
térdre rogy az ember lelke. '
HORVATHNÉ: De mér?
Iszen nem maga-magát temeti, hanem másokat.
GYIBAY: Embert
temetek és én is ember vagyok. A foglalkozás rányomja a stemplit az illető
egyénre. A suszter beszédközbe csirizel. a szabó öltöget, a festő pingál. Hát
én meg mindig gyászolok,
HORVATHNÉ: Ez
kérem marha, beszéd Gyibay úr, mert akkor én micsinálnék beszéd közbe?
GYIBAY: Hát . . .
HORVATHNÉ: Az a
baj, hogy belesavanyodott a munkájába. Pedig élni kell, tisztelt úr, viccelni,
röhögni, enni-inni, virágot szagolni.
És nótázni hallja,
bolehemperedni a nótába, akár a vetett ágyba.
GYIBAY: Egyedül
HORVATHNÉ: Dehogy.
Társadalmilag. Pajtással, komával, kameráddal. „
GYIBAY (Kissé
büszkén): Ki mer énvelem leülni mulatni? (Mind méltóságosabban): A
halál inasával, Néznek rám . .. elfakul az arcuk. Szemük elé kápráznak az apró
halmok. Föld anyám: púpjai. A seregelő csontok. A temetői bölcsek. Az igazi
békekonferencia. (Már egészen furcsa gőggel): Ki mer énvelem vigadni??
Csöpp szünet.
HORVATHNÉ (Az
asztalra csap. csak úgy csörren); Én. Én, az árgyélusát. (Csönget a
poharán): Hát én majd tisztába teszem magát. Hát én majd fölvidámítom
magát. Hát én majd rendet csinálok a 'maga fejelágyába. (A belépő csaposhoz):
Tud maga énekelni?
CSAPOS (Csodálkozva):
Én? Hogyne. Dalárdista vagyok.
HORVÁTHNÉ: Igen? Akkor
hozzon három liter bort. Megálljon. Hol van az a kelempájsz madár
CSAPOS: Melyik?
HORVÁTHNÉ: A
zongorista!
CSAPOS (A
belépő zongoristára): Itt van kremássan.
HORVÁTHNÉ: És
olyan bort hozzon hallja, amitől
törvénytelen gyerekek születnek.
CSAPOS: Igenis. (Indul.)
GYIBAY: Megálljom Én
tán itt se vagyokt Vegyen tekintetbe engem, is hallja, mert a kocsimra
gyömöszölöm. Mondja meg odaki, hogy halotti csönd legyen, mert itt most Gyibay
András úr kezd mulatni a reménybeli hölgyszeméllyel. De azonban a naccsád által
említett három liter bor édeskevés a mulatáshoz, tehát hozzon ide négy porció
parizert, ecettel, olajjal, hagymával, borssal, díszkísérettell
CSAPOS: Azonnal
kremássan. (lndul.)
HORVATHNÉ:
Megálljon! Vágasson le egy tyúkot, paprikásnak. De fiatal legyen. Mondja meg,
hogy bábának lesz.
CSAPOS: Csakis.
Egy újszülött tyúkot kremássan. (Indul.)
GYIBAY: Megálljon!
A zongorista úrnak egy liter borovicskát!
CSAPOS: Igenis. (Kirohan.)
ZONGORISTA (Erre
odaül a hangszerlaez. Belevág a billentyűkbe és lacítranézve várja a parancsot.)
HORVATHNÉ': Na
kedves jó Gyibay úr. Rendelje meg a kedvenc nótáját.
GYIBAY: Tudja ő
azt igen jól.
HORVATHNÉ: Akkor
játsza! (Iszik.)
ZONGORISTA (Mély komoly
akkordokkal játsza Beethoven gyászindulóját.)
GYIBAY (lassan.
tempósan fejéhez emelgeti a kezét, ahogyan mulatós ember szokta a csárdás ritmusára. Még egy szelídebb
kurjantást is megereszt hozzá.)
HORVATNÉ (Csodálkozva
bámul): Hát ez miféle dal?
GYIBAY: a
Betthóven nagyságos úr gyászindulója.
HORVATHNÉ (Kifakadva
a zenészhez): Elhallgasson vele édes öcsém, mert szeme közé durrintom ezt
a széket (Zene eláll.) Azt hegedülje nekem azon a zongorán, hogy:
„sámlit teszek a lobom alá, úgy hagyítlak az ágyam alá . . . "
Mig a zongora nagy lendülettel játsza a dalt, Trattner
bejön, tálcán hozza az italt.
TRATTNER (Vidáman
kurjant): Holceicheaml Oleminenanda! (Gyibayhoz): Kapsz a
stafírungba még hat sepkentő és egy tunyha. (Töltöget és leül közéjük )
Isznak.
HORVÁTHNÉ (A
zongoristához): Álljon meg rézangyalom. Ismeri a bába-indulót Azt a sokgyerekes
nótát, hogy asszongya:
Egy asszonynak kilenc a leánya,
Elkezdi számlálni.
Minden este kiáll a kapuba. Hívja vacsorálni.
Erzsi, Biri, Sári, Ilonka, Rozáli,
Ellay Bella, Juliska, Mariska Gyertek vacsorálni.
(Odaperdül
Gyibay elé. A sötét huszár felpattan, derékon kapja Horvátthnét, ropogós
csárdás.)
TRATTNER (Tapsol):
No iz szí net kolozál? I kan so gratulíe. (És hogy abbahagyják a táncot,
odajönnek az asztalhoz, leülnek): Proszit, szoll'sz deá Kukuck hohlen! Hogy
összemenjen a dolog!
Isznak.
GYIBAY (Az
asztalra csap): Hanti sógor. Én egy vallomást akarok tenni.
TRATTNER: Tegyél
aztat.
GYIBAY: Kegyetlen
büdösül tetszik nékem a pesterzsébeti naccsád. Hogy szinte fáj.
HORVÁTHNÉ: Jó
fájások ezek már!
TRATTNER: Haszt
gheát Antrásch, tu morckerl? . . . hisz akkor nincs baj 1
HORVATHNÉ: De
bizony van még baj itt, de jókora.
GYIBAY: Mire érti
a szépreményű illető?
HORVATHNÉ: A
lelkivilágra kedves; hogy olyan búval bélelt.
GYIBAY: Igen? Hát
idefülelj sógor! Tíz liter bort és egy üveg szódát.
TRATTNER (Nevetve):
Na szó etvaszl (Megy kifele): Hat hálóing is kapsz a stafírung és egy
pólyaciha. (El.)
GYIBAY: Tudok én
mulatni, ha van kivel. (Zongoristához): Azt húzna fülembe, hogy asszongya, Temetőb'e
láttalak meg legelébb' . . .
HORVATHNÉ (Lefújja
a dalt): Hő, hő, már megint tomető! Farfekvésben van magában a jókedv,
azért születik olyan nehezen. Ez a ruha csinálja. Ez a mente. Ez a csákó. (Lekapja
a férfi f ejérűl a csákót, bort önt belé): Igyál te szomorúság) (Gyibayhoz):
Na úgye neveti Na lássa, hogy lehet örülni az életnek.
GYIBAY (Elkomorodik):
Amíg nem gondol rá az ember. Hogy itt áll hátunk megett a csontvitéz...
HORVATHNÉ: Mars a
hátam megült (Szódával a háta mögé fröccsent): Akkor gyere ha hívlak!(Gydbayhoz):
Arra kell az asszony, hogy megbiztassa a férfit: mit nézed, mit lesed; mit
félsz tőle . Bennem van az élet, ami kizsendül és virul.
GYIBAY: Az már
másik élet. tej élet.
HORVÁTHNÉ: Az
igazi!Az elölhetetlen! A gyereké. Egy szülőnő arca pirulása többet ér, ment
hetvenhét márványkripta
GYIBAY: Igen. D'e
ha arra köll gondolni - -
HORVATHNÉ:
Kisbabákra kell gondolni. Nem szereti! Rózsás, gödrös, csöpp jószág. Sír.
Melyik zenetanártól tanulja a sírása danáját Oá, oál Fáj a kis haskója.
Köménymagos teát neki, egyem a csöpp életit. Milyen szép, milyen puha. Mint a
búzakalács béle. Mikor először mosolyog: megint csókolózhat az anyja. Mikor
először a lábára; áll: leesnek az angyalszárnyak. Már nől a fogicája. Egér,
egér adjál nekem vasfogat, én meg adok csontfogat, Mi közo ehhez a temetőnek?
GYIBAY (Földerülve):
Kevés. Nagyon kevés.
HORYATHNÉ: Csak ez
a maskara, amit asszonynézésben se dobott sutba. Ide hallgasson Pesterzsébeten
lófschrittba születnek a gyerekek, de úgy jönnek, akár az ovodábul. Szépek,
kövérek. Ki három kiló, ki négy kiló, ki öt kiló. Az entrepriz csődbe ment.
Jöjjön. Egyezzünk meg a jövő-menő emberek érdekében. Logyen ujra asztalos.
Faragjon bölcsőt, amiben kezdő emberek indulnak fellármázni az életet a maguk
igazáért. Vegyen bárdot a kezébe, fűrészt, kalapácsot. Ácsoljon, barkácsoljon.
Szekeret, ami keresztelőre viszi a boldogokat. Gerendát a fejek fölé, pallót a
lábak alá, asztalt a szobába és székeket, hogy vacsorához ülhessen a család.
És faragjon ágyat . . . jó széles ágyat - . . amiben álmok felhőznek és csókok
cuppannak és emberek szeretik egymásban az életet.
GYIBAY ( (Lassan
Leveti a mentéjét, félredobja. Elgondolkodva): Bölcsőt . . .
HORVÁTHNÉ: És
belévalót
GYIBAY: Kilencet.
És kiállni a kapuba és vacsorához hívni őket: Erzsi, Birsi, Sári . . ,
Zene.
HORVATHNÉ (A
zenével porlandó. hangosabban): Ilonka, Rozálit ...
EGYÜTT (A felerősödött
zene mellett, parlandó kiáltó hívással):
Ella, Bella, Juliska, Mariska, gyertek vacsorálni)!!
Függöny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése